A gótikában a félkörívet fölváltja a csúcsív, így a súlyos falszerkezetek könnyebbé válnak. A csúcsív ugyanis a boltozat terheit meredekebben vezeti le, kisebb az oldalnyomása. Ennek köszönhetően karcsúbbak lehetnek a terhet hordó oszlopok, pillérek. Így sok terhet hordó fal szükségtelenné válik, ezért oda nagyobb ablakokat lehet beépíteni, tehát az épület is világosabb lesz. Kívülről gyakran támpillérek támasztják a falakat, amin néha fiatornyok is ülnek. Az ablakokban megjelenik a faragott kőcsipke, másnéven mérmű (ami a német maßwerk tükörfordítása). A boltozatokat is változatosan díszítik.
A gótikus stílus hamar meghonosodott a világi művészetben. A várak, melyek eredetileg a hadviseléshez alkalmazkodtak, egyre díszesebbek, lakályosabbak lettek, főleg a bejáratok kaputornyaiban, a lovagtermekben, a kápolnákban. Sok helyen a dómok mesterei maguk faragták a paloták köveit. A városok egyre zsúfoltabbak voltak, ezért sok helyen külső falöveket építettek. A lakóházak a polgárok gazdagodásával egyre igényesebbek, díszítettebbek lettek. Gyakoriak voltak a nemesek részére épített lakótornyok. Kialakulnak a középületek különböző fajtái, melyek kiképzése, díszítése a polgárság növekvő hatalmát, gazdagságát hirdette. Ekkor épültek az első egyetemek, kollégiumok is.
A carcassonne-i St. Nazaire székesegyház egyik rózsaablakaEurópa különböző országaiban a gótika különbözőképpen fejlődött. Franciaországban a stílus jellegzetességei először a Párizs melletti Saint-Denis-i apátság karoling kori templomának átépítésénél figyelhetők meg. A gyors egymásutánban következő székesegyház-építkezéseken forrtak ki a francia katedrális-gótika jellegzetességei, melyek szomszéd országokban is elterjedtek.
Angliában a gótika a 12. század második felében jelent meg, és a 16. század közepéig tartott. Hosszú korszaka átmeneti, korai angol (1180-1250), érett vagy dekoratív (1250-1360) és késői vagy függőleges (1360-1550) stílus-szakaszokra oszlik. Ez utóbbinak 1480 utáni változata a Tudor-stílus. A 13. század folyamán alakultak ki az alaprajzi elrendezés és a felépítés jellegzetes angol vonásai. A magasba törő francia felépítés helyett itt terek és tömegek jellegét a vízszintes terjeszkedés adja.
Spanyolország nagy gótikus templomai francia mesterek révén a franciaországi székesegyházak alaprajzát és felépítését követik. A mór építészet hatása - különösen később - a mindent elborító gazdag díszítésben mutatkozik.
Itáliában a helyi adottságoktól és hagyományoktól, így főként az antik római építészettől idegen gótika nehezen honosodott meg. A templomok alaprajza, felépítése és szerkezeti megoldása egyszerűbb a franciákénál. A belső terek hagyományosan tágasak, a térarányok alacsonyabbak, a fő- és az oldalhajók magasságkülönbsége kisebb, az egyes térrészek kevéssé különülnek el. Az erőteljes függőleges tagolást kerülik. Az elnyújtott tömegek és a nagy falfelületek inkább vízszintesen tagoltak.
Németországban a már kiforrott francia gótikát vették át, részben a burgundiai és ciszterci példaképeket, részben a nagy francia székesegyházak alaprajzát és felépítését követve. A 13. század végére kialakultak a stílus sajátos helyi vonásai is. Így a körüljárós, kápolnakoszorús szentélyek mellett a fő-, gyakran az oldalhajók végéhez is egyszerű, sokszögzáródású szentélyeket építettek. A köz- és a lakóépületek az észak-német városokban jobbára téglából, gazdagon tagolt, oromzatos homlokzattal, a birodalom más vidékein jelentős részben favázzal (Fachwerk) épültek. |