Idegroncs
Arcomon könnyek peregnek... Egyszerre sírnak s nevetnek A fejemben szólaló hangok. Lágyan monoton lantok Dallamai magukhoz hívnak. S õk belül csatákat vívnak, Térdre kényszerítve testem. Önmagam õrülete lettem.
Kezeim hajamba tépnek, Ahogy az idegen léptek Koponyámra taposnak, várva A fájdalom válasz-szavára, Mely sikolyként tör torkomból elõ, Hogy beléremeg a velõ És csontokat hasít a méreg, Mely, mint alantas féreg Rágja agyamban mélyebbre magát, Dúdolva a gyönyörnek dalát, Melyet neki szenvedésem okoz, S mi bennem halál-vágyat fokoz.
Semmim nincs már, Ha pokol-tûz vár, Lángjába magam megyek! Inkább hamu ott legyek Mintsem itt maradván Megtépázott ember-maradvány. |