Gothicus románc
Mikor hullt az Élet könnye s köszöntött a szerelem mikor végetért az álom s kezdõdött az Életem. Mozdult a gyertyák fénye és egyszer végre az éjjszaka csendjében végre lehetek önnmagam. Ha véget ér a fájdalom s végre újra láthatom kedvesem arcán a kedves örömteli mosolyt. S bár haja, s ruhája szépséges korom fekete lelkében tovább Él a feltétlen szeretet. Ha hullanak fák levelei és ránkköszönt a tavasz ha felvidít a nyár és elborzaszt a tél szerelmünk a hóviharban örökké tovább Él. Szeretni az Életet s azt ki benne él érezni szerelmem ölelését, románcunk tovább Él.... S ha újra eljön a könnyezõ fekete éjjszaka lobban gyertya fénye ha felkel az éjjszaka. Köszönt a vér angyala s elmúlik a homály majd újra megtalál a Gothikus románc.....
....Mikor villan penge fénye csöppen szerelmem vére s lassan sírni kezd az ébenfekete éjjszaka. Csak holló károgása töri meg néha-néha a temetõi csendet s a sír újra megremeg mikor villan az éjjszaka. S csak Hold fénye világít oly sápadtan a sírkövek közt suhan hûvös éjjeli szél. Lassan múlik a vihar s még erõsebb a szerelem bár teste már örökre a föld alatt pihen... Fekete rózsacsokor hull, a vízmosta földre,s talám majd jövõre nyílik rajt ezer tarka virág. S fáj az a gondolat hogy soha nem láthatom s a sírkövön fájóan olvasom oly gyönyörû nevét... A fakó éjj fényében a vér kötelékében lassan múlik az éjjszaka s kínoznak az álmok.........
.....Újra s Újra látom arcát mikor arcán hull a könny s mosolya szaggatja oly törékeny lelkemet az Élet belénkégette s okozott fájó sebeket, s mikor elmúltak az árnyak felébredt bennem, a vágy s elmormoltam egy Sátáni imát.... s ekkkor történt meg hogy megvillant az éjj s lelkemben eluralkodott az ébenfekete sötét.... Hangomat sodorja a szél Suhan árny a sírokon Mostmár örökre tudom Hogy meghalt a Szerelem......... Fekszek a folyóban a hideg víz ölel kedvesem nincs rég velem a bánat vitte el. Úgy fáj a lelkem mint tomboló vihar s a tóban úszik egy fehér hattyú. Már nyugszik le a Nap s arany, bíbor fénye sírva gondolok a régi szerelemre. Nagyon fáj a szívem s az a gondolat hogy nem ölelhetem már drága kedvesem. Néha sétálok az erdõben de már csak árnyékom vagyok kérdõn nézek magamba most egyedül vagyok. Testünk között véget ért a szerelmes románc a hajnal jöttével csak a fû ölel át. Megremeg a lelkem, ha csak rá gondolok magamban sírok, mert tudom....Egyedül vagyok kedvesem sírjára, teszek csokor virágot és visszagondolok, a régi szép emlékekre. Jaj, oly szépek is voltak, azok az emlékek, mikor még hajnalban feküdt az ölemben. Kedvesen öleltük egymást akár szellõ a tájat, de akkor még nem tudtam hogy ez lesz a vége.... Cseresznyefák fehér virága hullott sötét ruhájára és úgy gondoltuk hogy örökké élünk.... Az éjjszaka eljöttével véget ért az álom, de már nem bánom ezt a Gothikus románct....... |