"Az utols angyal
Egy angyal repl fent az gen,
Ott repl magnyosan mr nagyon-nagyon rgen.
De mr alig repl, alig van ereje,
A vgsõ bcsjnak taln pp itt az ideje.
Azt mesltk nekem egyszer, hogy az angyalok rkk lnek,
m ez badarsg, hisz ha megsebzik õket, õk is elvreznek.
S ezt az angyalt is kegyetlenl megsebeztk:
Hiszen megalztk, eldobtk, s elfeledtk.
Most ez az angyal sszetrten szll,
Hisz megnyugvst mg a Mennyben sem tall.
Inkbb a pokol tzben krhozna el,
Hiszen a szv melyrt lt mr nem felel.
Meggytrt szve szntelenl egy valakirt dobog,
Azrt a valakirt aki rte mr nem zokog.
Taln õ mr elfeledte a lnyt ki rte dobta el az letet,
S vlasztotta a visszafordthatatlan, rk angyalltet.
A kislny imdta a fit, rte lt,
Mindent ettõl a fitl vrt, s remlt.
Vakon bzott benne, hitt neki,
Nem gondolta hogy pont õ fogja becsapni.
m egy bs napon bekvetkezett a nagy hiba,
Melybõl lett e keserû tragdia.
Nem lehet tudni milyen nap is volt,
Csak annyit tudok az gen mr fent ragyogott a hold.
Besttt egy rideg sziklaszirtbe,
A stt sziklaszirt legzugabb rszbe.
Ott fekdt a lny, s a hold a sugarval az arct knyeztette,
m megrmlt, hiszen a lnynak csupn jghideg arct rinthette.
Halott lett a lny, hisz belehalt abba,
Hogy magtl a szerelme kegyetlenl eldobta.
Nem tudja mr meg soha hogy mit tett hogy ezt rdemelte:
Hogy a fi kegyetlen szavaival mg ltben eltemette.
Elkldte a fi egy szomor dlutn,
Felhvta a kislnyt telefonon, hogy ennyi volt, nincs tovbb.
A telefonban radtak a fibl a szavak,
m e szavak a lny flbe soha el nem jutottak.
Hisz mikor a src kimondta hogy most mr nem kell neki, vge,
Onnantl a lny nem hallott semmit, csak egyetlen dolog jrt eszbe:
"Eldobott engem, nem kellek mr neki,
De mondd Istenem, mit rtottam n neki?
n mindig hûen szerettem,
Akrmerre is jrt soha sem feledtem.
letemet adtam volna akrmikor rte,
Hogy vgre rkre az eszbe vsse,
Hogy mindenkinl tbbet jelent nekem,
S mg akkor is magam elõtt ltom, ha nincsen velem.
Hisz belevstem szvembe csodlatos alakjt,
A teste minden zegzugt, s arca mess bjt.
Mit tettem, mondd, n mindent gondoltam,
De Tõle, az letemtõl ezt soha nem vrtam.
Csak gy bejelenti nekem, hogy nem kellek mr neki,
Hogy rkre hagyjam el, hisz csak egy dolgot akar: feledni.
Mondd Uram mit vtettem?
Taln az volt a baj hogy ennyire szerettem?!"
S ekkor kiejtette a kezbõl a kagylt,
Kirohant a szobbl, s becsapta maga mgtt az ajtt.
Rohant a stt utcn, futott a semmibe,
Hisz gy gondolta letnek nincs mr semmi rtelme.
A knnyei szakadatlanul ztattk spadt arct,
A lny nem brta tovbb vvni a tlls harct.
Csak futott, futott, mindig elõre,
Nem nzett soha htra, csak a tvoli messzesgbe.
Knnycseppek folytak arcn, mint vget nem rõ zokogs,
Csbtotta a hall cskja, a vgy, a mlysg, a zuhans.
jszaka volt mr, csendes volt a tj,
Trtt szvnek zokog hangja tpte szt a homlyt.
jszaka volt mr, rideg volt a tj,
Lelke rohan lmnak ml hangja szllt.
Nem tudta merre jrt, ismeretlen volt minden,
Tudta nem akar mr lni, csak a hallt keresi szntelen.
lni nem akar, csak fekdni egy mly verembe,
Ahol a sr betakar, nem nzni mr semerre.
Csak magba nzni, nzni a koszt, mi most benne lngra kap,
Ezer gondolat benne, mi most mr vgleg bkn hagy.
Nem gondolt mr semmire, csak a hall lelõ karjt kutatta,
Kszott fel a hegytetõre, arra hova az utat a szve sgta.
Mintha az g rezte volna a lny rideg fjdalmt,
A komor gbõl hpelyhek zuhantak al.
Csak estek s estek szakadatlan,
S bebortottk a tjat, mint nagy fehr paplan.
Fehr lepel lepte be a tjat,
Nem volt az ms, mint angyalszrnyak.
Tiszta volt minden, csendes s lõ.
Egy kivtel kztk pp õ.
Csendesen kullogott a stt magnyban,
Szvbõl szeretett, de hol van most? A hall torkban.
Kill a sziklaszirt szlre,
Knnyei folynak szntelenl kpre.
Nhny perc mg,
S vgre eljn a csods vg.
Halkan elkezd esni az esõ,
Szomor az g, pp ahogy õ.
Vget r a szrt, nincs tovbb,
Egy szenvedõ test zuhan albb.
Trtt szrnybl hullnak a tollak,
Egy elmlt szerelemrõl fjdalmasan dalolnak.
S az utols valdi angyalrl,
Aki soha tbb nem krt a "jbl"...
De mi trtnt ez alatt azzal a bizonyos fival?
Nagyon megijedt mikor megszakadt a vonal.
szbe kapott hogy nem ri el a lnyt sehol,
Szve egyre gyorsabban s gyorsabban zakatol.
Hiba krdezett õ brkit,
Nem tudtak a lnyrl semmit.
Pnikba esett hirtelen,
Felkapta telefonjt s hvta a lnyt remnytelen.
A telefonom csrgtt, s kirta a neved,
Sokig nztem, m most flrefigyelek.
Az esõ csak hullik s hullik megllthatatlanul,
- "Meg kell keresnem!" -kiablod szakadatlanul.
A szakad esõben nevemet kiltoztad,
A tvolbl egy hang szl, s egyre hangosabb.
n halkan sgtam: "Itt vagyok"
m remegõ hangom elcsuklott, te nem hallhatod.
Felpillantok az gre, arcomat a zpor ztatja,
-"Szerelem!!!" - a tvolbl valaki szntelenl ezt harsogja.
rzem kzeledik hozzm, mindjrt ider,
m engem a hall szortsa hamarosan elr.
S akkor megltlak, az arcodon a ktsgbeess fjdalma megijeszt,
Te tlelsz engem, megcskolsz s azt mondod szeretsz.
Szememet a knny tfutotta, karom szortsa elgyenglt,
Szemem pajkos csillogsa vgleg homlyba merlt.
Elszllt meggytrt lelkem, s vgleg elsuhant,
S a src elengedte a lny kezt s az a fldre zuhant.
Mindenhol apr tollpihk s vrcseppek,
m a fi csak trdel a lny mellett, ujjai reszketnek.
A tvolbl alakok futnak, egyre kzelednek,
Kihzzk a lnyt a sziklk kzl, m mr nem segthetnek.
A fi felll, m jra trdre rogy s sr, mint egy kisgyerek,
Aki a sors ellen semmit de semmit nem tehet.
Nem mer kzel menni a lnyhoz, pedig tudja, hogy muszj,
Ha mg egyszer ltni akarja azt a pillantst, mielõtt rtall a homly.
Ltja a lnyt, ahogy ben haja az arcba lg,
Tûz piros vre hfehr arcn vgig folyt.
Mr csupn vre melegti kihûlt ajkait,
A fi tudja, soha tbb nem simogathatja karjait.
A src odamenne s megcskoln, a tbbiekkel nem akar trõdni,
Hisz neki az lete, fekszik ott s bcs nlkl nem tud tõle megvlni.
Erõsnek rzi magt, de mikor megltja a lny szemben az utols knnycseppet, elveszti remnyt,
Megsimogatja arct, fle mg betûri hajt, gy bcsztatja kedvest.
Egy utols szt, egy utols hangot rebeg, de nem rti senki sem,
Azt mondja: "csak Tged szeretlek egyetlen kedvesem..."
S jtt a kegyetlen elsõ jszaka, a szrkletbõl stt ftyol lett,
Az g jra beborult, az esõ jra szakadni kezdett.
Srt mindenki, srtak a fk, srtak a szelek,
Mindegyik szntelenl s rtetlenl zengte a nevet.
A src tudta itt az ideje, hogy lerja letben miket tett,
S itt az idõ elmondani mindent, amit ezen a vilgon valaha szeretett.
Hamar vge lett a sornak, hisz egy nevet tudott ami rkre szvbe vsõdtt, mit soha nem tud feledni,
Egy angyal nevt, ki most mr a felhõk kzt dalol, kit kpes volt eldobni.
Mlnak az vek, a tvoli hang halkul,
Ahogy telnek az vek a fj rzs is fakul.
De egy dolog rk s ez soha nem vsz el,
Ha valakit szeretsz tiszta szvbõl, soha ne feledd el!
De nem is tudn mr sohasem feledni,
Hisz nem telik el gy nap, hogy ne kezdene gondolkodni,
Azon a csods lnyon, ki egykoron rte lt,
Aki soha semmit nem parancsolt, csak hûn remlt.
m a fi mr soha nem fog a lnytl szabadulni,
Hisz szvnek mlyrõl nevt soha nem fogja kitrlni.
Olyan neki a lny, mint a sz, melyet nem tudsz mihez ktni, mgis ott van benned,
Mint csods hang mi bell zeng s vlti a neved.
Mint gy mi puha s oltalmat ad neked mikor minden fj,
Mint egy rgi trtnet, mint ezerszer elmesltek mr.
A src csak futni akarna s nem nzni soha htra,
Hisz nagyon fjna neki amit ott ltna..." |
AJÁNLOM AZ OLDALT
