Saphiryan /részletek/
Aranylott az ég alja elmúlott a szerelem, ragyogtak a csillagok a sötétedõ egeken. Panaszosan süvít a szél lángol a lelkek tüze kialszanak a fáklyák, alkonyodik a táj....
....Éjji vérszívók jöttek sötét hegyek gyomrából félelem futott végig a ködbe bújó tájon. Halk kívánság hangzott oly õsi szvakon, melyekben érzõdött a mágikus hatalom. megremegett a folyók vize könnyeztek a szürke kövek, és az éjjel végével jött csillagok hullása.....
....Hangzott szó Saphiryan kinyíltak a virágok megfakult az elmúlás s a bíbor alkonyok. feleslegessé vált mára a harc és fájdalom, s vidáman játszhatom az élet dallamát. meleg volt a Napfény hatolt hideg csontokig s újra békében pihentek, a rég koroknak holtjai.....
...Holdnak fénye siratta a fák hulló lombjait, tavakban tükrözõdtek a halványuló csillagok. Halkult tündék éneke széthullt a valóság véget értek az álmok s vele az elmúlás. vad viharral jött a atél épült fájva puisztulás, kopogott a vén köveken lábának véres nyoma.....
....Folyt a fehér ezüst a tengerek árnyában sírva süvített a szél, a kihalt öböl felett. Ült trónján saphiryan szemébõl hullt könny fájt neki látni, hogy a valóság megfeketedett. felöltötte zöld páncélját izzott ezüst pengéje haragos kiáltására remegett a gyötört föld. percek leforgása alatt, megölte azt mit teremtett, majd új dallamba kezve emelt egy világot. A fuvola dallamával teremtett új lényeket, kezével emelt hegyeket, könnyébõl tavat, s tengereket..... |